TANULMÁNYOK ÉS GYAKORLAT

 

Paksa Éva

Pszichológus, Relaxációs- és Szimbólumterapeuta

Paksa Éva vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai- és egészségpszichológia szakirányán végeztem okleveles pszichológusként. Ezt követően a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesületnél végeztem el a Relaxációs alapképzést, ahol az autogén tréning elsajátítása történt, majd pedig elvégeztem a Meditáció, imagináció, szimbólumterápiás képzést.

Munkámhoz hozzátartozik a folyamatos fejlődés, igyekszem a szükséges ismereteket képzések formájában is magamévá tenni, hogy minél több eszközzel, hatékonyan tudjam támogatni a hozzám fordulókat.

Munkám során szupervízió mellett igyekszem a klienseim belső erőforrásait megvilágítani, az énerőt és megküzdést fokozva támogatni és megerősíteni, és mindezek fényében kísérni rogersi szemléletben a céljai felé.

Célom az is, hogy a stressz megfelelő kezelésére is megtanítsam a hozzám fordulókat. Olyan módszert adjak a kezükbe, mellyel sikeresen vehetik fel önállóan is a küzdelmet a kihívásokkal szemben.

Szeretettel várom mindazokat, akik:

- relaxációs technikákkal szeretnék jobbá tenni a mindennapjaikat,

- mélyíteni szeretnék önismeretüket,

- fejleszteni kívánják egészségüket,

- életvezetési nehézségekkel küzdenek,

- bizonytalanok, döntési nehézséggel küzdenek,

- szeretik a belső képekkel, belső világukkal való munkát,

- támogatás szeretnének kapni különböző nehéz helyzetek kezelésében,

- alvási nehézséggel küzdenek,

- a stressz fokozottan jelen van az életükben, amit csökkenteni kívánnak.

Tanulmányok:

2017. szeptember - 2022. június: Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület - Relaxációs- és szimbólumterapeuta

2016. szeptember - 2017. június: Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület - Autogén tréning - Relaxációs terapeuta

2007. szeptember - 2013. június: Pécsi Tudományegyetem - Klinikai- és egészségpszichológia szakirány - Okleveles pszichológus

Munkahelyek:

2019. június - jelenleg is: Corvin Pszichológiai Terápiás Központ - pszichológus
2018. szeptember - 2019. június: Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Önkéntes pszichológus - budaörsi Gondviselés Háza

Egyesületi Tagság:

1. Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület

2. Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület


Kiegészítő workshopok:

2021. Gyász és a gyerekek, meseterápiás elemekkel



Készítsd el weboldaladat ingyen!